Ötletek a hétvégi ház berendezéséhez!

Elérkezett a tavasz amikor már egyre több időt töltünk el a szabadban a friss levegőn és persze ilyenkor ismét fontosabb szerepet kap az életünkben a hétvégi ház. Itt a város zajától távol feltöltődhetünk és ki is kapcsolódhatunk. Ahhoz azonban, hogy mindig maximálisan tudjuk élvezni a hétvégi házban a szabad időnket, bizony ötletesen be kell rendeznünk azt. Ebben a bejegyzésben néhány hasznos tippet kaphatsz a hétvégi házak berendezéséhez.

Melyek az első lépések?

Természetesen ti a lakók, a vágyaitok, céljaitok és persze a hétvégi házatok adottságai adják a döntő szerepet a hétvégi ház berendezésénél.

Hétvégi ház, pihenés lazulás, kikapcsolódás!

Ahhoz, hogy mindez teljesüljön, számos praktikus szempontok alapján kiválasztott lakberendezési tárgyra van szükség. Ott van például a konyha és a fürdő szoba. A komfortosság és persze a biztonság innen soha nem hiányozhat, ezért a legfontosabb, hogy ezekben a helyiségekben az ergonómiai szempontoknak tökéletesen megfelelő szekrényeket, asztalokat és elektromos felszereléseket vásároljatok. Persze a színeknek csak a ti fantáziátok szab határt.

Lássuk a szobákat és a teraszt!

A komfortosság és a biztonság itt is nagyon fontos, szerencsére itt már sokkal több eltérő stílusú lakberendezési tárgy közül válogathattok vagy akár több stílust is megjeleníthettek egyszerre. Hidd el nagyon jól mutatnak egymás mellett a nagymama régi foteljei és a memóriahabos matrac is. Szóval alaposan gondold végig a hétvégi házad szobáinak a berendezését és soha ne kapkodd el a döntésedet.

Buli a teraszon!

A terasz berendezéséhez legjobb ötleteket a romkocsmákban szerezhetitek. Szóval üljetek be néhány pub-ba sörözzetek és borozzatok kedvetekre!. És persze figyeljétek meg a retro style lakberendezési tárgyakat is.

Cserépkályha!

Amennyiben szentimentális típus vagy, és a bulik helyett jobban szereted a mély beszélgetéseket, akkor számodra szinte elengedhetetlen egy csodálatosan kinéző és kellemes atmoszférát teremtő cserépkályha hétvégi házadban. Valószínűleg azt gondolod, hogy a cserépkályha építés rengeteg felfordulással és kosszal jár, de hidd el, egy igazán jó cserépkályha építő szakember figyel arra, hogy ne piszkolja össze házadat, lakásodat. És gondolj bele, mennyire jó lenne elmerengeni, miközben hallgatod a tűz pattogását, és érzed a kiáramló meleget a kályhából?!

Ötletek a bababútor vásárláshoz!

A bútorok kiválasztása mindig összetett feladat. Rengeteg olyan szempont van, amit figyelembe kell venni. Ott van például a helyiség a szobák, az irodák adottságai, a nyílászárók típusai, a színek nem is beszélve a mi saját vágyainkról sem. Ezek a szempontok azonban tovább bővülnek, akkor ha a kis gyerekek számára keressük az ideális bútort. Ebben a bejegyzésben a gyerekbútor kiválasztásaihoz adunk néhány nagyon hasznos ötletet.

Kisgyerekek és a bútor!

A kisgyerekek folyamatosan fejlődnek, egyik ilyen tényező az életükben a növekedés és persze ehhez szorosan kapcsolódik a mozgás. A mozgás bizony nélkülözhetetlen szerepet kap a mindennapjaikban, de sajnos ilyenkor nagyon könnyen megsérülhetnek. Akár a lakásban is előfordulhatnak kisebb-nagyobb balesetek ezért a legfontosabb az, hogy úgy alakítsuk át a bútorokat, hogy azok minimálisra csökkentsék a sérülések súlyosságát. Tehát mindenképpen kerekítsd le a szekrények, pelenkázó asztalok és a babaágyak sarkait is.

A kisgyerekek számára is több évig használható bútorokat vásárolunk, ezért érdemes olyan bútorcsaládokat keresni, amelyek átalakíthatóak és akár a kicsik három éves koráig is használhatják. Szóval nagyon fontos szerepe van a bútorok megfelelő méreteinek is.

A gyermekek fejlődésének másik nagyon fontos eleme a látás kialakulása. Az éles látás kialakulása több hónapig is eltarthat, azonban a gyermekek ezekben az időszakokban is nagyon sokat mozognak, ezért fontos, szerep jut az egyes helyiségekben megtalálható bútorok és kisebb-nagyobb termékek játékok, tároló dobozok színeinek is. Fontos, hogy az egyes termékek nagyon jól láthatóak legyenek, vagyis a színválasztásnál a legfontosabb szerepe a kontrasztosságnak van. Az egymástól jól láthatóan elkülönült színek is jelentősen segítik a gyerekeket a biztonságos mozgásban is.

Tedd szebbé a konyha bútort!

Itt a tavasz, a megújulás ideje. Ilyenkor nagyon sokat foglalkozunk önmagunkkal és persze a környezetünkkel is. Így van ez a lakásunkkal és a bútorainkkal is. Ebben a bejegyzésünkben a konyhabútor szebbé tételéhez adunk néhány ötletet.

A konyhabútor festés…

A konyhabútor átfestése azért jelent nagyon jó ötletet, mert szinte az egész környezetet feldobja, újjá varázsolja és önállóan is megoldhatjuk szóval egy igazi kikapcsolódási lehetőséget is jelent.

Mit tegyél a konyhabútor festés előtt?

Először is pakolj ki minden konyhafelszerelést a bútorból, majd alaposan takarítsd ki a szekrény minden részét. Ezt követően szedd le a polcokat és vedd ki a fiókokat is a helyükről.
Ha ezzel megvagy, akkor kezdődhet a munka. Először is a festéshez szükséged lesz jó néhány termékre.

Mi az amit feltétlenül szerezz be a konyhabútor festés előtt?

A bútorfestést számos dolog befolyásolja. Minden esetben szükséged lesz festékre, de a bútorok állapota indokolhatja a lakk és az alapozó használatát is. A kiváló eredmények elérése érdekében érdemes ugyanabba a termék családba tartozó árucikkeket megvásárolni. Hazánkban gyártják a Dekor Paint termékeket.

Miért vásárolj te is ebből a termékcsaládból?

Ezek a festékek óriási színválasztékban érhetőek el, így minden vágyadat elérheted velük. A festék további előnye, hogy a fa alapanyagok mellett kiválóan használható fémeken és márvány lapon is, így a konyhaszekrénybe épített munkalapok is átfesthetőek vele.
A Dekor Paint bútorfesték további előnye a rendkívül könnyű kezelhetőség. Vízbázisúak, egyszerűen széthordhatóak, könnyen és gyönyörű szépen, csíkok nélkül száradnak. Azt is mondhatjuk, hogy ezzel a festékkel igazi örömet jelent a munkavégzés.

A konyhabútor festés után…

A konyhabútorod megújítását nem csak a festéssel érheted el, hanem a szekrénygombok kicserélésével is. Ezt is önállóan és gyorsan meg tudod oldani.

Kerti bútor vásárlás!

Itt a tavasz, rügyeznek a fák, egyre többet süt a nap és kellemes meleg a levegő hőmérséklete. Ilyenkor már egyre többen szeretnénk több időt eltölteni kinn, a friss levegőn. Azonban a mindennapi kötelességeink az iskolában és a munkában bizony nem teszik lehetővé számunkra azt, hogy folyamatosan a szabad levegőn tartózkodjunk. Ezért érdemes kerti bútort vásárolnunk és átalakítani a napirendünket. Elfogyaszthatjuk a reggelinket és a vacsoránkat is otthona friss levegőn.

Milyen kerti bútorok közül válogathatunk?

Szerencsére számos különböző alapanyagból készült kerti bútor közül válogathatunk. Nagyon népszerűek a műanyagból, fából, és rattanból készült kerti bútorok. De beszerezhetjük az alumíniumból, a rozsdamentes acélból, vagy az olyan különleges alapanyagokból mint a gránit készült kerti bútorokat is.

Mire figyelj, ha kerti bútorokat veszel?

kerti bútorok Ahogyan azt az előző bekezdésben olvashattad, nagyon sokféle különböző stílusú kerti bútor közül válogathatsz, ezért fontos, hogy néhány dolgot mérlegelj, mielőtt döntesz.
Először is mérd fel a területet. Fontos, hogy pontosan tudd azt, hogy mekkora helyed van. Ez alapján döntheted el, hogy mekkora méretű és milyen formájú kerti bútorokat tehetsz ide.
A kerti bútorok stílusát jelentősen befolyásolja a formájuk is. Ma már elmondhatjuk, hogy ugyanolyan bútorok közül válogathatsz, amelyeket a lakásodban a nappaliban, vagy a konyhában használsz. A kertedben is használhatsz egyszerű székeket, foteleket két-vagy három személyes kanapékat is. De ha van kedved, akkor akár egy hintaszéket is kitehetsz kerti bútorok közé.

És a színek?

A kerti bútorok vásárlásánál gondolj arra is, hogy jóval kisebb a színválaszték, mint a hagyományos bútorok között. Ezek a termékek legtöbbször a természet színeivel állnak összhangban. Natúr fa, zöld és barna árnyalatok a legkedveltebbek.

A hintaágy!

Elérkezett a tavasz és ilyenkor bizony egyre több időt szeretnénk a friss levegőn otthonunkban, a kertünkben eltölteni. Jól esik itt elfogyasztani a reggeli kávénkat, vagy ebéd után egy jó nagyot sziesztázni. De ahhoz, hogy igazán ki tudjuk élvezni az időnket a kertben bizony jó néhány bútorra van szükség. Egyik ilyen a bútor a hintaágy.

Miért érdemes neked is hintaágyat venned?

hintaágy
A hintaágyat nagyon sokféleképpen ki lehet használni. Felállíthatod a teraszodra az asztal mögé, vagy kereshetsz neki helyet a kertben valamelyik nagyra nőtt fád árnyékában.
Hintaágyon ülve egy újságot lapozgatva, vagy egy könyvet olvasgatva is pihenhetsz, de ha lenyitod a támláját, akkor ki is nyújtózkodhatsz és akár órákon keresztül alhatsz is ezen a speciális kerti bútoron.

Mire figyelj, ha hintaágyat vásárolsz?

Hintaágyat számos különböző méretben gyártanak, ezért döntsd el azt, hogy hányan szeretnétek használni és persze gondolj arra is, hogy hogyan szeretnél pihenni rajta. A két-három személyes hintaágyak túlságosan rövidek ahhoz, hogy kinyújtózkodhass rajtuk.

A hintaágy vásárlásnál nagyon fontos szerep jut az alapanyagoknak is. Mivel több személy is használja, így az is előfordulhat, hogy több száz kiló is nehezedik rá, ezért érdemes strapabíró alapanyagból gyártott terméket vásárolnod. Az acél vázszerkezetben biztosan nem fogsz csalódni.

A tartószerkezet mellett fontos szerepe van az ülőfelületnek is. Mindenképpen érdemes az ágyadhoz hasonló nagyságú hintaágyat vásárolnod és persze a párnákat, plédeket és takarót is tehetsz bele.

Igaz, hogy szeretnénk kiélvezni a szabad levegőt, azonban nem feledkezhetünk meg a napsugarak által okozott veszélyektől sem, ezért mindenképpen olyan hintaágyat érdemes vásárolnunk, amelyikhez tartozik egy erős ponyva is. Ez a ponyva árnyékot biztosít és távol tartja káros sugarakat is.

Praktikus kialakítású bútorok a hétvégi házba!

Ha neked is van hétvégi házad, vagy gyermekkorodban itt töltötted el az iskolai szüneteket, akkor biztosan tudod, hogy a természet közeli csendes kikapcsolódás mellett bizony sokféle olyan munkát kell itt elvégezni, amire a városi otthonotokban nincs szükség. Ahhoz, hogy ezeket megfelelően el tudd végezni szükség van néhány speciális bútorra is.

Mire figyelj mindenképpen, ha a hétvégi házadba keresel bútort?

A hétvégi házak berendezésekor kiemelt szerepe van a praktikusságnak is. Azon kívül, hogy a bútoraid megfelelő méretűek, egymáshoz a nyílászárókhoz a padlóburkolóhoz és a falakhoz is passzoljanak, fontos az is, hogy több funkciót is be tudjanak tölteni. Szerencsére a gyártók egyre több ilyen feltételeknek is megfelelő lakberendezési tárgyat készítenek. Ilyen bútor például a kerti tárolós pad.

Miért érdemes megvenni a kerti tárolós padot?

kerti tároló pad
Ez a bútordarab nagyon jól mutat kinn a kertben, de a teraszon is. Több különböző színben készítették el és a formája is hasonlít, arra a néhány évtizeddel korábban használt, sokunkban rengeteg szép emléket felidéző jó öreg padra, amelyet a nagyszüleinknél használtak. A kerti tárolós pad karfája és a támlája bizony majdhogynem úgy néz ki, mint régen.
A kerti tárolós padon az ülőfelület méretei miatt akár órákon keresztül is üldögélhetünk és előkészíthetjük a főzéshez, vagy akár a zöldségek és gyümölcsök téli tartósításához szükséges alapanyagokat is.
A bútor tároló része pedig megfelelően zár, ezért akár esős időben is szárazon maradnak benne a takaróink, párnáink, terítőink és konyharuháink is.

A kerti tároló pad alapanyaga…

A mai modern kerti tároló padok már műanyagból készültek, így néhány egyszerű mozdulattal, a háztartásokban megtalálható tisztító szerekkel ápolhatóak. Ez bizony nagyon fontos, hiszen a kora tavasztól késő őszig terjedő időszakban a szél miatt gyakran poros lesz ez a bútor is.

Hogyan rendezd be a balkont?

Elérkezett a tavasz! Ismét több órán keresztül ragyogóan süt a nap és persze a hőmérséklet is kellemes, ezért egyre többen vágyunk arra, hogy nap mint nap a szabad levegőn töltsünk el némi időt. Erre az egyik legjobb módszer, ha a reggeli frissítőinket, a kávénkat, teánkat, kakaónkat a balkonon fogyasztjuk el. Ehhez azonban bútorokra van szükségünk. Igen, de milyen bútorokkal rendezhetjük be a balkonunkat? Erre a kérdésre is választ adunk ebben a bejegyzésben.

balkon bútorok

Mivel kezdd el a balkon berendezését?

Először is pontosan mérd fel a területet. A társasházakban és a panelokban ennek különösen fontos szerepe van, hiszen ezekben az épületekben található lakásokhoz általában igen kis területű balkon tartozik. Persze a bútor vásárlásakor a balkon mérete mellett fontos az is, hogy kül-vagy belterületen található-e meg.

Most, hogy ismered a balkonod sajátosságait foglalkozhatsz a bútorok kiválasztásával is. Ha kis méretű balkont rendezel be, akkor érdemes egyszemélyes fotelszetteket és állítható magasságú kör alakú lappal felszerelt asztalokat választanotok. Ha pedig nagyobb méretű balkont rendezel be, akkor választhatsz a komplett bútorszettek közül is.

Milyen bútorokat tartalmaznak ezek a szettek?

A bútorszettek a kényelmes pihenéshez szükséges összes bútordarabot tartalmazzák. Fotelek, kanapék, és dohányzó asztalok is ezekhez a szettekhez tartoznak. Ezenkívül bővíthetőek is a bútorszettek. Ha nagy családod van és szeretnéd, hogy együtt töltsetek el időt a balkonon, akkor bármilyen bútort vásárolhatsz.

A balkon berendezésénél van még egy fontos szempont, amelyről nem szabad megfeledkezned. Ez pedig a bútorok színe. Könnyű helyzetben vagy, hiszen a választék óriási és így akármilyen stílusú is a balkonod, megtalálhatod a hozzá tökéletesen illeszkedő bútorokat is.

Milyen székeket tegyünk az irodába?

Ahhoz, hogy az irodai munkát mindig megfelelően végezzük el számos dologra van szükség. Nagyon fontos szerepe van minden egyes irodabútornak is. Igaz ez az irodákban lévő székekre is. Az irodai székek vásárlása előtt érdemes végig gondolni számos szempontot. Ebben a bejegyzésben az irodai székek kiválasztásához adunk néhány tanácsot.

Mivel érdemes kezdeni a vásárlás előtt?

Először is döntsd el azt, hogy milyen tevékenységeket szeretnél csinálni az irodádban. Kizárólag önállóan fogod végezni a céged működéséhez kapcsolódó feladatokat, vagy tárgyalásokat is szeretnél itt folytatni, esetleg több munkatársaddal együtt szeretnél itt rendszeresen együtt dolgozni. Ez azért fontos mert ez alapján tudod eldönteni azt, hogy melyik irodai székeket válaszd ki és azt is, hogy az egyes széktípusokból hány darabra lesz szükséged.

irodai székek

Néhány ismert irodai szék…

Az irodádban biztosan szükséged lesz legalább egy görgős székre, hiszen ezen a széken tudod legkényelmesebben elvégezni a több órán keresztül is eltartó feladataidat. Ahhoz azonban, hogy mindig komfortosan érezd magad speciális kialakítású forgószékre van szükséged. A legjobban akkor jársz, ha olyan széket választasz, amelyiknek magas és ergonomikus kialakítású és dönthető a háttámlája, valamint nagyon széles az ülőfelülete és megtámasztja a derekat is. A megfelelő testtartás érdekében fontos az is, hogy a forgószék ülőfelületének a magassága állítható legyen.

Az irodai tárgyalások lebonyolítására tervezték az úgynevezett irodai fotelokat és kanapékat. Ezek az egy és kétszemélyes tárgyaló fotelek a kárpitozásuknak köszönhetően rendkívül elegáns stílusúak és az ülőfelület alapanyaga pedig nagyon kényelmessé is teszi ezeket a bútorokat is.

A kiscsoportos megbeszélésekhez pedig érdemes könnyű szerkezetű fémvázas széket választanod. Ezek a székek egyszerűen egymásba is illeszthetőek, így a megbeszélés után gyorsan helyre is tehetitek azokat.

Hogyan tedd komfortossá a sokat használt ágyaidat?

Az ágyak és a kanapék kiválasztásakor nagyon sokféle szempontot veszünk figyelembe. Fontos szerepe van a méreteknek, az alapanyagoknak, a színeknek és persze a komfortnak is. A különböző ágyak és kanapék nagy terhelésnek vannak kitéve, hiszen naponta több órán keresztül ülünk vagy fekszünk rajtuk, ami bizony deformálhatja ezeket a bútordarabokat, ami károsíthatja a testünket és a bútorok használhatatlanságát is okozhatja. Azonban van megoldás! Használhatóvá tehetjük a kedvenc ágyunkat és kanapénkat is.

Mit tegyünk azért, hogy a régi, kedves ágyainkat, kanapéinkat ismét kényelmesen tudjuk használni?

Egyszerű helyzetben vagyunk csupán vásárolnunk kell egy fedőmatracot. Ezekkel a speciális kialakítású termékekkel ugyanis kiegyenlíthetjük az ágyak és kanapék használata miatt kialakult problémákat.

fedőmatrac

Fedőmatrac? Mégis melyik lesz jó nekünk?

Az ideális fedőmatrac kiválasztása előtt mérlegeld a saját szempontjaidat. Tehát döntsd el azt, hogy kemény, félkemény, vagy puha felületen szeretnél-e ülni és feküdni. Ha ezt már tudod, akkor jusson eszedbe az ágyad és a kanapéd sajátosságai is. Ennél a szempontnál legfontosabb szerep a bútorok méreteinek jut. Fedőmatracot ma már bármekkora ágyra vásárolhatunk. A gyártók minden standard méretnek megfelelő ágyhoz, kanapéhoz, gyerekágyhoz elkészítik a termékeiket.

A fedőmatrac vásárlása előtt gondold végig a termék sajátosságait is. Az egyes fedőmatracok eltérő alapanyagokból készülnek. A legnépszerűbb fedőmatracok memória vagy elyocell habos típusba sorolhatóak. Az alapanyag mellett a fedőmatracok másik lényeges jellemzője a vastagság. Vagyis a vásárlás előtt gondolj a fedőmatrac méreteire is.

Kell még valami a fedőmatracon kívül?

Ahhoz, hogy igazán komfortosan tudj pihenni szükséged lesz ágynemű szettre. Egy komfortos párnára és paplanra is.

A legfontosabb bababútorok

A kisbaba érkezése minden család számára hatalmas örömöt jelent. Az orvosi vizsgálatok és a babaholmik beszerzése bizony komoly feladat. Így van ez a bababútorokkal is. Ha te is éppen kisbabát vársz, akkor feltétlenül olvasd végig ezt a bejegyzést, mert a bababútorok kiválasztásához adunk néhány ötletet.

Minden kisbabának szüksége van egy rácsos ágyra és valamilyen pelenkázóra is. Ezek a bútorok azért nélkülözhetetlenek a babák számára, mert a kicsikék életében legfontosabb a biztonság. A rácsos ágy és a pelenkázó pedig mindig garantálja a babák biztonságát. Ezen kívül van még egy nagy előnyük az, hogy a szülők helyzetét is jóval könnyebbé teszik. Gondolj csak bele, hogy nem is olyan egyszerű egy izgő- mozgó kisbabán a pelenkát kicserélni. És bizony óvni kell az apróságokat az esésektől is, hiszen nagyon könnyen összetörhetik magukat.

rácsos ágy, pelenkázó

A rácsos ágyak és a pelenkázók kialakításakor a biztonság mellet praktikus szempontokat is figyelembe vettek a gyártók. A babák mindennapos gondozásához rengeteg holmira, különböző babakrémekre, pelenkára, váltó ruhákra van szükség. Szóval fontos, hogy ezek a holmik mindig könnyen elérhetőek legyenek, ezért polcokat és fiókokat is beépítettek a rácsos ágyakba és a pelenkázókba is.

Azért, hogy a gyermeked mindig jól érezze magát ezeken a bababútorokon, és megfelelően tudjon fejlődni a teste szükség van néhány kiegészítő termékre is. Mindenképpen vegyél neki egy matracot, ágyneműket, a kikapcsolódáshoz  szükséges babaholmikat, például zenélő játékokat is.

Végül pedig gondolj a babaszoba berendezésére is. A gyermekedre éjjel- nappal vigyáznod kell, ezért fontos, hogy mindig gyorsan fel tudd venni és gondozni a kicsikédet és jusson eszedbe az is, hogy néhány hónapon belül egyre nagyobb helyre lesz szüksége, hiszen elkezd kúszni- mászni.